Megfordította a meccset a pozsonyi csapat.
"A mai kiszámíthatatlan helyzetben tűzijátékra költeni védhetetlen és felelőtlen pazarlás lenne."
A magyar külügyminiszter-helyettes az első magas rangú politikus, aki Kijevbe látogatott a háború kitörése óta.
Mentesítő járat indul az utasokkal.
A házelnök szerint egy nemzet életereje a demográfiai mutatóiban tükröződik a legélesebben.
Erős rendőri készültség mellett rendezik a Bajnokok Ligája-selejtezőt.
Nem hosszabbított szerződést az ország egyik legfelkészültebb Oroszország-szakértőjével az állami intézmény.
Egy kiemelt fontosságú regionális ivóvíz-távvezetékkel történt baj.
Csütörtök reggeltől hétfő estig.
Az egyik szakszervezet szerint az orvosok mintegy harmada dolgozik másodállásban is.
Annak sem tudni, hogy mi lesz a megszólítása.
A frakció szavazása után a Konzervatív Párt 160 ezer tagja dönthet kettejük közt.
"Tekintettel a szomszédos országban dúló háborúra és a jelenlegi és várható pénzügyi és gazdasági megszorításokra, nincs szükség most ilyen pénzszórásra."
A nagy hatótávú fegyver ellen védtelenek az orosz csapatok.
A hőség miatt több mint 41 ház égett le a fővárosban.