Meggyógyult.
Az előválasztás egy történet kezdete kellett volna, hogy legyen az ellenzék számára - de utólag látszik, hogy az volt a legjobb pillanatuk, és onnantól csak lefelé volt. Orbán közben pontosan tudta, hogy éppen a választás napján kell a legnagyobb erőbedobással mozgósítani.
12 év Orbán-rendszer nem volt elég. Az ellenzék olyan vereséget szenvedett, hogy azt még Márki-Zay Péter sem vitatja. De hogy miért, azt egészen máshogy látták ellenzékiek és kormánypártiak a választás éjszakáján.
2006-os Kossuth téri tüntető, Teslával érkező producer és Kis Grófo is a Bálnánál szurkol a Fidesznek.
Gyáva volt Orbán Viktor kiállni vitázni? Zavarja, hogy nincs programja a kormánypártnak? Ki lenne a fideszesek szerint a megfelelő baloldali vezér? Orbán Viktor kampányzáróján jártunk.
És az épület előtti parkolóhelyeket is felszámolták.
Az amerikai kormányzat felszabadítja a stratégiai kőolajtartalék egy jelentős részét, hogy csökkentse az árakat.
Morawiecki szerint a Nyugat kezd belefásulni a konfliktusba.
A NATO keleti szárnyának külügyminiszterei találkoztak Pozsonyban.
A külügybe orosz hekkerek jutottak be, a magyar kormány Putyin-pártisága miatt pedig már a legközelebbi szövetségeseink is lemondták a budapesti látogatást - a kampányoló fideszeseket mindez nem zökkenti ki. Ha már nyilvános fórumok nincsenek, átadásokon jártunk, ahol még el lehet csípni kormánypárti politikusokat.
Csak annyi időt kérnek, amennyit a drón a magyar légtérben tartózkodott
A közeljövőben Hollandiából is érkezik egy Patriot.
Telefonon és személyesen is kampányolnak.
"Nem nekem kell a gázszerződéseket menedzselni, hanem Szijjártó miniszter úrnak."
Négyéves munkáját úgy értékelte a miniszter, hogy "olyan fejlesztések zajlottak le, amelyek ritkán fordulnak elő a történelemben."