239 utassal a fedélzetén Olaszországba tartott a hajó, amikor péntek hajnalban tűz ütött ki a rakodótérben.
Sarkadi Zsoltnak négyszer kellett föltennie egy kérdést, mire a miniszterelnökséget vezető miniszter választ adott rá. Arra már magától utalt, hogy van különbség aközött, ha egy miniszterről az derül ki, hogy korrupt, vagy az, hogy meleg.
Az igazságügyi miniszter a kormányinfó elején nagyon sokszor elmondta, hogy gyermekvédelmi törvény, majd elviharzott, mielőtt bárki is kérdéseket tehetett volna föl neki.
Ungváry Krisztián történész szerint a háborús bűnösök sem érdemelték meg azt a halált, ami a kitörés során rájuk várt. A történésszel új könyve kapcsán arról beszélgettünk, mit lehet tudni a kitörő katonákról, miért volt egyszerre katasztrofális és jelentéktelen az akció, és mit tehet az olvasó, ha azon kapja magát, hogy nácikkal empatizál.
15 és 0 között elég nagy a különbség - üzeni a szociális dolgozók szakszervezete.
Kunhalmi Ágnes megerősítette, hogy az MSZP és a Párbeszéd nem ment el a keddi egyeztetésre, de szerinte hamarosan megállapodhatnak majd a közös listáról.
Llandudnoba a járvány elején költöztek be a kecskék, azóta pedig a forgalom felett is átvették az irányítást.
A mentők nem tudták megmenteni az idős nő életét.
Már akkor is szóltak a rendőrségnek, hogy valami nincs rendben a milliárdos körül, amikor még élt.
A nyomozóhatóság szerint sincs igaza Márki-Zay Péternek, amikor azt mondja, hogy egy minisztert "gazdiztak" és fizettek le Schadlék.
Király Júlia közgazdásszal, Márki-Zay Péter gazdaságpolitikai tanácsadójával arról beszéltünk, mit tartana meg és vetne el a Fidesz gazdaságpolitikájából egy kormányváltás után, mennyire nehezíthetné meg az új kormány dolgát Mészáros Lőrinc vagy Matolcsy György, és hogy miért várja szívesen Orbán Viktort az egyetemistáknak tartott monetáris politika kurzusán.
Legalábbis amerikai kormányzati források ezzel számolnak. Ha Putyin meg akarná szállni Ukrajnát, arra február közepétől lenne a legjobb esélye.
Fél perces cukiskodásoktól 15 éves interjúkig egy sor videó került föl az elmúlt napokban Orbán eddig tetszhalott oldalára.
Onnan hiányzik majd a befizetett adó, ahol nagy szükség volna rá - írják a Továbbadó kezdeményezői.
A szovjet légibombát a tűzszerészek már elszállították.