Egy egyszerű, de nélkülözhetetlen alkatrész gyártására álltak rá az ukránok, ez az alkatrész pedig most nem jut el az európai gyárakba.
Az ukrán tárgyalódelegáció szerint alapvető ellentmondások vannak az orosz és az ukrán álláspontok között a béketárgyalásokon.
Ha 113 évre ítélnek, akkor sem tudnak megijeszteni - mondta az orosz ellenzéki vezető a tárgyalásán.
A lengyel kormány szerint kockázatos volt, hogy a három miniszterelnök elvonatozott Kijevbe, de a közösen vallott értékekért ez is megéri.
Az Európa Tanácsban azért így is megszavazták a határozatot, miszerint Oroszországnak ki kell lépnie a szervezetből.
A pénzből fegyverekre, kiképzésre és az ukrán menekültek ellátására is szán Joe Biden kormánya.
A lengyel miniszterelnök, szlovén és cseh kollégájával az ostromlott ukrán fővárosból üzent Európának.
Az ellenzéki összefogás képviselői szerint a kormány gyermekvédelemről papol, miközben pedofilokat rejteget a saját soraiban.
Andrej Plenkovic szerint Budapesten, Pozsonyban vagy Ljubljanában is megismétlődhet, ami Zágrábban történt.
Oroszországban viszont valóban letartóztatnák Kira Jarmist, ha visszamenne.
Az ellenzéki összefogás 8. kerületi jelöltjének több mint 1000 plakátját ragasztották át az éjszaka, majd elszaladtak, ha látták, hogy videózzák őket.
A magyar kormány egyeztet a horvátokkal és mindenben együttműködik a NATO szövetségesekkel - üzeni a miniszter.
Hogy lehet, hogy 40 percen át repülhetett magyar légtérben egy idegen gép, az ezermilliárdokból fejlesztett magyar haderő pedig észre sem vette? - teszik föl a kérdést ellenzéki pártok és politikusok.
Valamikor szél erodálhatta a bolygó felszínét, és sós vízre utaló jeleket is talált a Csu-zsung.
Az agrárminiszter arról is beszélt egy friss interjúban, hogy nem jut idén annyi műtrágya a földekre, mint általában, de ez nem okoz akkora bajt. De azért mutogatott kicsit Bige Lászlóra.