Csurgó Dénes

Kiszolgáltatott külföldi munkásokkal lehet csak megtölteni az épülő magyar akkugyárakat

Czirfusz Márton kutatóval arról beszélgettünk, milyen hatása lesz a magyar gazdaságra és munkaerőpiacra a betelepülő akkugyáraknak, miért hasonlítanak a jövő autógyárai egyre inkább a hírhedt kínai mobiltelefon-gyártó üzemekre, és hogy tudnak majd megélni a fizetésükből azok, akik elmennek az akkugyárakba dolgozni.

Csurgó Dénes
gazdaság

Feltűnően kivételeztek egy diákkal a vizsgán, etikai eljárás indult a Corvinuson

A vizsgálat kezdeményezője szerint egy hallgató jelentős MOL részesedéssel rendelkező családja gyakorolt nyomást az egyetemre.

Csurgó Dénes
oktatás

Kiszerkesztik a rasszista utalásokat az újra kiadott James Bond regényekből

Ahol Ian Fleming eredeti szövegében afroamerikaiak röfögtek, mint disznók a vályúnál, Bond mostantól csak érzi a feszültséget.

Csurgó Dénes
KULTÚRA

Ukrán alakulatok is részt vesznek a török földrengés utáni mentésben

87 speciális mentő utazott Kijevből Törökországba.

Csurgó Dénes
külföld

Elon Musk kirúgott még 200 embert a Twittertől

Amikor Elon Musk átvette a céget, még 7500 ember dolgozott ott, most már kevesebb, mint 2000.

Csurgó Dénes
TECH

Utórengés döntött össze újabb házakat Törökországban

Az újabb rezgésekben olyan épületek dőltek össze, amelyeket a február eleji földrengés rongált meg. Legalább egy ember életét vesztette, több mint százan pedig megsérültek.

Csurgó Dénes
külföld

Djokovic lekörözte Steffi Grafot, már ő van legtöbb ideje a világranglista élén

Ez a 378. olyan hét, amikor Novak Djokovic számít a legjobb teniszezőnek az ATP ranglistája szerint.

Csurgó Dénes
sport

A Radnóti tanárainak 40 százaléka bojkottálja az érettségit

Országszerte már 200 tanár jelezte, hogy nem vesz részt az érettségin, ezzel is tiltakozva az ellen, hogy a kormány nem teljesíti a tanárok követeléseit.

Csurgó Dénes
oktatás

Szijjártó: Alaptalan hazugságokat terjesztenek a magyar demokráciáról a svéd képviselők

Erről is szó lesz a magyar és svéd parlamenti delegációk találkozóján, amire a külügyminiszter szerint egy-két héten belül sor kerülhet.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Deloitte felmérés: a magyar dolgozók több mint fele a felmondását tervezi

Az is kiderült a kutatásból, hogy a válaszadók 40 százaléka még a fizetése egy részéről is lemondana, ha többet dolgozhatna otthonról.

Csurgó Dénes
gazdaság

Stadionokban és az utcán is Erdogan lemondását követelték

A Fenerbahce és a Besiktas szurkolói is Erdogan lemondását követelték a hétvégi meccseken, a kormány politikusai szerint a politika nem a stadionba való.

Csurgó Dénes
külföld

Átfogó vizsgálatot indított a közoktatási intézményekben az alapvető jogok biztosa

Kozma Ákos egy "korábban elképzelhetetlen és mélységesen felháborító hír" miatt érezte fontosnak vizsgálatot, hogy megelőzze a gyermeki jogokat érintő jövőbeli visszásságokat.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Éjjel-nappal működő traffipaxokkal és alacsonyabb sebességhatárokkal csökkentené a halálos balesetek számát a Főváros

A most megjelent közlekedésbiztonsági stratégia 2050-re nullára csökkentené a halálos közúti balesetek számát Budapesten.

Csurgó Dénes
Budapest

Nyomoz a rendőrség a kirándulásnak álcázott kitörés napi neonáci megemlékezés miatt

A Pilisi Parkerdő engedélyt adott a Légió Hungáriásoknak, de azért, mert a bejelentésben csak kirándulásról, nem zászlós-koszorús megemlékezésről volt szó.

Csurgó Dénes
bűnügy

Biden: Egyelőre nem adunk F-16-osokat Ukrajnának

Az amerikai elnök szerint hiába mondja azt az ukrán elnök, valójában nincs szüksége vadászrepülőkre.

Csurgó Dénes
külföld