A párt politikusai Orbán készpénzt szorongató képével ragasztgatták tele a miniszterelnök kerítését.
Az európai ügyekért felelős miniszter szerint a szankciók már nem fordítanák vissza a Hegyi-Karabahban elindult folyamatot, vagyis hogy az azeri hadsereg elüldözte onnan keresztény örmény lakosságot
Nem volt még ilyenre példa az amerikai történelemben. Kevin McCarthy amiatt a kompromisszum miatt vesztette el az állását, amit ő maga kötött a szélsőséges republikánusokkal.
A Telex információi szerint a rádió 20 fős stábjából majdnem mindenkinek felmondanak pénteken.
A zsoldoshadsereg egyikori parancsnoka pedig már az orosz védelmi minisztériumnál dolgozik.
A Balázs Béla díjas filmrendező 72 éves volt.
A tojásaikat őrző, agresszív és kifejezetten haragtartó madarak minden évben pokollá teszik az ausztrálok életét, néha halálos baleseteket is okozva.
Brüsszel meg akarja buktatni a lengyel kormányt, és lehet, hogy a magyar uniós források egy részét meg Ukrajnának adta - így indította a napot a miniszterelnök a Kossuth rádióban
A republikánusok Hunter Biden ügyeivel támadnék az elnököt, a demokraták szerint viszont semmi kézzel fogható bizonyítékuk sincs.
A Honvédelmi és Rendészeti Bizottság elnöke szerint nincs katonai megoldása az orosz-ukrán háborúnak, a NATO új vasfüggönyt akar, a New York Times pedig hetente megírja, hogy Putyin meghalt, de ezért nem kellene cenzúrázni.
Lezárták a vitát az önkormányzattal.
Nem mindennap kopog be az emberhez egy vadászrepülő pilótája, hogy ő ugyan egész jól van, de nem tudja, hová esett a repülője.
A György királynak is becézett volt kommunista politikus 98 éves volt.
Az oroszoknak közvetve több köze van ahhoz, miért drágul a dízel és a benzin, a horvát olajvezetéket üzemeltető cég pedig sokkal nagyobbat emelt a tranzitdíjon, mint az ukrán. Rájuk mégsem haragszik a magyar kormány.
Két üzlet már megnyílt az épületben, a többit egy hónap múlva lehet majd bejárni.