Még 1994-ben szerelték fel rosszul a lámpasort Zalaegerszegen, ami 20 évvel később megölt egy villanyszerelőt.
Az egészségügyi minisztérium nem engedte, hogy elvetesse a gyereket. A szemét nevelőapa azóta börtönben van.
David Hyde szerint a világ gyakornokainak össze kellene fogniuk az ingyenmunka ellen.
Augusztusban jön az új Motörhead-lemez, de Lemmy már nem a régi.
Az osztrákoknál is elindult az Airbnb-para. Úgy számolják, hogy az osztrák állam jövőre 9 millió eurót bukhat miatta.
Egy olasz kutató kiszámolta, hogy közel 20 százalékkal esett vissza azoknak a dél-olasz régióknak a teljesítménye, amiket eluraltak a bűnözők.
A gyerek Balatonlelle és Balatonboglár között esett a vízibicikliről a tóba.
Végre megkapták, ami jár!
Vagy ez már a dzsentrifikáció lenne?
Sokba került az anyázás és a románozás.
Azt üzente az államtitkárnak, hogy tegyen rendet maga körül.
Katyusákkal lőtték ki rájuk a vegyi anyagokkal töltött rakétákat.
Lázár megtartja magának L.Simont, Andy Vajna pedig biztonságos nemzetbiztonságilag, viszont az ország túl sokat irigykedik rá :(
Így akarja meghálálni, amiért Németország befogadta.