Több ezren szólították fel a kormányt, hogy töröljék el az őket korlátozó törvényeket, de hivatalos választ eddig nem kaptak.
A cseh miniszterelnök is rég lezártnak tartja már ezt a vitát.
A kampányüzemmódra kapcsolt miniszter szerint aki nem megy el népszavazni, feladja saját hazáját.
Feldobták az egyre unalmasabbá váló plakátok hangulatát.
Az ügy iratai megérkeztek a Központi Nyomozó Főügyészségre.
A TASZ egyik ügyfele észrevette, hogy valaki mozgóurnát kért a demens édesanyjának az idősek otthonába, miközben az idős egyedül el sem tudná olvasni a választási értesítőt.
Ketten megsérültek, a rendőrség lezárta a környező utcákat.
Az afrikai országban törvény tiltja a homoszexualitást.
Népszavazás akarnak a tilalom eltörléséről.
A miniszterelnök úgy érzi, egy olyan országban él, ahol lehetőség van nyílt és őszinte párbeszédet folytatni minden fontos kérdésről.
Ezek szerint a kormány üzenetei elérték a kiszemelt célcsoportot.
Aki akart közös képest a színésszel, annak az utóbbi két hétben már biztosan összejött.
Késő estig buliznak ott a zöldebb Budapestért.
Ha pedig a fegyverek rendet tettek, akkor egy „gigantikus menekültvárost” építene oda.