Egy most nyilvánosságra került belső jelentés alapján a pályaudvar előtt olyan durvának tűnt a helyzet, hogy ott akár halottak is lehetnek.
Pedig korábban már az Európai Bizottság is írt nekik, hogy figyeljenek a projektre.
Kiss László méltatlannak érezte, hogy Hosszú Katinka tegnap nem állt vele szóba.
568 ezer ember támogatta az erről szóló kezdeményezést.
Ez volt az első olyan támadás, amikor sikerült megszakítani az ellátást.
Állítólag lekurvázott egy csajt.
ZDF ezt azzal magyarázta, hogy jobban körül szerették volna járni a témát.
Végül iszonyat kínos jelenetek sorozatával kiharcolták, hogy a palesztinok, akiknek minden papírjuk rendben volt, leszálljanak a gépről.
A bank év végén 3,1 milliárdos tőkeemelést hajtott végre.
A magyar gépek szeptember óta biztosították Észtország, Lettország és Litvánia légtérvédelmét. Most leváltják őket.
A párizsi terrortámadásokat túlélő terrorista szeptember elején és közepén járhatott a Keleti pályaudvar környékén.
Októberben élőlánccal próbálták megakadályozni, hogy elhelyezés nélkül lakoltassanak ki egy családot a VIII. kerületi lakásukból.
Az amerikai elnök a törvényhozás megkerülésével akar intézkedésekt hozni, hogy szigorúbban ellenőrizzék a fegyvervásárlást.
Az aranytollas sportújságíró, dalszövegíró 94 éves volt.