Magyarországon is találtak már olyan szúnyogot, amely képes emberre átadni a vírust, de az itteni teleket nem bírják ezek a trópusi fajok.
Régen nem ábrázoltak így magyar miniszterelnököt.
A horgászok szerint a közeli üzem engedhetett valami mérgezőt a vízbe.
A kezdőrúgás utáni ülősztrájkkal akarták felhívni a hatóságok figyelmét arra, hogy tenniük kellene valamit, hogy ne fulladjanak hetente több százan az Égei-tengerbe.
Sigmar Gabriel szerint Alternatíva Németországért pártot ki kellene tiltani a német közmédiából is.
A nagyik mindent kifizettek, mikor a nők az unokáikkal fenyegették őket.
Az olasz kormány is megosztott a kérdésben. Olaszország az utolsó nyugati ország, ahol a törvények nem vesznek tudomást az azonosnemű kapcsolatokról.
A Haját igazító nőt még New Yorkban nyúlták le.
Az év interjúja!
A francia külügyminiszter bejelentette, hogy nyáron összehoznak mindenkit, aki az izraeli-palesztin konfliktusban számít. De ha nem tudnak eredményt elérni, ők akkor is lépni fognak.
Decemberben több ezren tiltakoztak a településen az üzem létesítése ellen, amiről egy szakértői bizottság is megállapította, hogy káros lenne a környezetre.
Kemény idők voltak.