Mit lép erre a magyar keresztényüldözési államtitkárság?
Legalábbis a magyar diplomácia feje szerint az akkori minőségileg teljesen más menekülthullám volt, mint a mostani.
A miniszter bemerészkedett a német fővárosba, ahol elmondta, miért volt jobb az 56-os menekülthullám a mostaninál.
Asma el-Aszad nem akarta otthagyni a férjét a polgárháború kellős közepén.
Ráadásul az eltűnés is olyan jól sikerült, hogy máig nem találták meg őket.
2004-ben Busht is meglepte egy hasonlóval.
Inkább foglalkozzon azzal, hogy szavazókat szerezzen magának.
Volt, aki nem csak lopott, de még rituális teknőstemetéseket is tartott.
Még rehabilitációs kezelésen kell részt venniük.
Mivel nemrég permetezték őket, a levesbe kerülve rosszullétet okozhatnak.
Persze nem az olimpiáról szólóra gondolt.
A Jobbik ehhez kötné az összeborulást.
Bill de Blasio egyelőre még a tagadás szakaszában van.