Czinkóczi Sándor

Orbán Viktor este bejelentést tesz a koronahelyzettel kapcsolatban

Valami változott a reggeli rádióbeszéde óta.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Merkel szerint a társas érintkezés mellőzésével lehet segíteni a veszélyeztetett embereket

Közben a német egészségügyi miniszter további egészségügyi dolgozók toborzására szólított fel. bevetnék az egyetemistákat és a nyugdíjas orvosokat is.

Czinkóczi Sándor
külföld

Szekszárd fideszes polgármestere egyedül fogadta el a város költségvetését

A városi lapot is visszavette az önkormányzat tulajdonába.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A Nemzeti Közművek senkinél sem kapcsolja ki az áramot és a gázt, amíg tart a koronavírus miatti válsághelyzet

A felfüggesztés a 60 napon túli számlatartozást felhalmozó ügyfeleket is érinti.

Czinkóczi Sándor
energia

Minden párt, még a Fidesz is, iskolabezárást kér a kormánytól

24 órán belül megszülethet a döntés.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Kiutasított két iráni egyetemistát az idegenrendészet

Amint meggyógyultak, visszaküldik őket a világ második legfertőzöttebb országába.

Czinkóczi Sándor
Egészségügy

Karanténba került a Toldy gimnázium diákja, akinek az anyjánál koronavírust mutattak ki

De a többi diáknál és a tanároknál nem látták szükségesnek.

Czinkóczi Sándor
Egészségügy

Horvátország arra jutott, hogy lassabban terjed a járvány, ha bezárják az iskolákat és az óvodákat

A alsó tagozatos diákoknak a horvát közszolgálati televízió közvetíti a tananyagot.

Czinkóczi Sándor
oktatás

A román elnök újra a házi karanténban ülő Orbant bízta meg kormányalakítással

Az előző miniszterelnök-jelölt a vírushelyzet miatt nem vállalta.

Czinkóczi Sándor
külföld

Hitelprogramot indít a koronavírus miatt padlóra kerülő cégeknek a német kormány

A Lufthansa lehet az első jelentkező.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Karantén alá vont két tiroli területet az osztrák kormány

Hétfőtől a nem alapellátást szolgáló üzletek az egész országban zárva maradnak.

Czinkóczi Sándor
Egészségügy

Lefújták a Vivicittát a koronavírus miatt

Az új dátum még nem végleges.

Czinkóczi Sándor
Budapest

Pócs János nem fél a koronavírustól, mert az autóbalesetek is ugyanolyan veszélyesek

Mindenkiről kiderül, hogy járványügyi szakértő.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A NER kedvenc sportújságírója ugrott neki a fideszes polgármesternek, amiért nem ad pénzt a győri focira

Szöllősi egyszerű népszerűség-hajhászásnak tartja, hogy egy sikertelen sportág ellen hangolja az embereket.

Czinkóczi Sándor
foci

Az Egyesült Államok megkezdte a csapatkivonást Afganisztánból

135 nap alatt 8600 főre csökkentenék a létszámot.

Czinkóczi Sándor
külföld