Külön kéri, hogy a díszeket, a csillagszórókat, a szaloncukrokat és a talpat is szedjék le a fákról, mielőtt a gyűjtőpontra viszik.
Eldurvult egy vita a felettesével.
Nem számítottak arra, hogy ilyen közel jöhet a háború.
Égő ruhákkal, ordítva menekültek el a helyszínről.
Több mint 100 járatot kellett törölni biztonsági okokból.
Február végéig amúgy sem hagyja jóvá a magyar parlament a NATO-csatlakozásukat.
Egy kicsivel.
A tavaly született jogszabályok közel ötödét a veszélyhelyzetre hivatkozva hozta a kormány.
A TAO-nak hála, nem fognak fázni az akadémisták.
Nyár óta megkétszereződött az összeg.
Újabb részletek az év igazolásáról. A celeb neki köszönheti azt is, hogy a Nógrád megyei CÖKA alapítója és elnöke lehetett.
A helyi kirendeltség udvarán találtak rá.
Nem segítettek.
Családbarát kormányzás.
Már legalább 500 strandon tiltották be a dohányzást a szemetelők miatt.