A Standard & Poor's most sem javított Magyarország adósbesorolásán.
Azt viszont tagadják, hogy a csapataik már most is ott harcolnának.
A francia és svéd miniszterelnöknek nem tetszett, ahogy Magyarország a menekültekkel bánik. A magyar külügyminiszter most is lecsapott.
Ha a vállalkozón múlik, egy csavarnyi buszalkatrész sem érkezik az országba addig, amíg nem adnak magyarázatot arra, miért került fel a feketelistára Szaniszló Ferenc és Gyöngyösi Márton mellé.
Minden olyan államba terveznek ilyet, ami túl közel van Oroszországhoz. Ezzel üzennének az oroszoknak, hogy fogják vissza magukat.
John Kerry hajlandó lenne engedményeket tenni az oroszoknak. Például Bassár el-Aszad elnök megbuktatását már nem tartják olyan sürgősnek.
A német menekültügyi rendszer gyakorlatilag összeomlott, amikor Magyarország és Ausztria átengedte a feléjük tartó menekülteket. Merkel nagyon nehéz helyzetbe fog kerülni, ha nem sikerül összehozni az európai kvótarendszert.
Összesen hét határátkelőnél állították le a forgalmat. A belügyminiszter szerint teljesen megteltek menekültekkel.
A szlovén rendőrség vissza akarja küldeni a vonatokon érkező menekülteket Horvátországba. Estére leállították a horvátok felől érkező vasúti forgalmat.
A jelenlegi menekültválság nem egyik napról a másikra alakult ki. Pár percen teljesen fogyasztható formában összefoglalták, amit a mostani helyzetről tudni érdemes.
Elképesztő képek jöttek New Horizons űrszondától.
Kisebb területet hagytunk neki, ő mégis többet termett. Régen lengett ilyen büszkén a magyar kalász!