Amikor az egyik magyar állami cég gyártja le a másik egyenruháit. Szerencsére feltűnik Seszták miniszter vállalkozó barátja.
Bárkivel megtörténhet.
Minden bejelentést komolyan kell venni.
A kormánypárt azzal vádolta a civileket, hogy politikai megrendelésre hamisítanak adatokat, de a bíróságon sokadszorra sem tudták bizonyítani.
Két mezőtárkányi férfi az egész világnak bebizonyította, hogy nem kellenek ehhez dollármilliárdok, csak egy balta, indulat és egy nadrágból előrántott seprűnyél.
Tavaly az elítéltek majdnem felén valamilyen kábítószerrel kapcsolatos visszaélés miatt hajtották végre a halálos ítéletet.
Már egyetlen oltással is sikerült elérni náluk a teljes védelmet, de azért még nem ma lesz, amikor embereken is tesztelik.
Főleg az öregek és az iskolázatlanok küldenék gyakorlatozni a fiatalokat.
Ha kedvezőtlenül alakulnak a brit kormány tárgyalásai az EU-val, akkor nem lesz miért maradniuk.
A kedd esti merényletben legkevesebb 36 ember meghalt és 140-en megsebesültek az Atatürk reptéren.
Kedden látványos akciójelentek zajlottak a Közlekedési Múzeum területén. Kéménymászás, tűzoltódaru, tereptárgyakhoz lakatolt aktivisták. Ez volt a ligetvédők eddigi leglátványosabb akciója, de könnyen lehet, hogy ezzel magukra húzták a hatóságokat.
Pár év alatt a klinikák felének kellett bezárnia a szabályok miatt. A bíróság szerint alkotmányos jogokat sért, ha valakinek több száz mérföldet kell utaznia egy műtétért.
Roy Hodgson nagyon sajnálja, hogy az angol csapat csak ennyire volt elég ezen az Eb-n.