Az osztrák kormány egyik minisztere eltörölné az ATM-ek használatára kivetett díjakat.
Az elnök szerint a republikánus jelölnek fogalma sincs a külpolitikáról.
A 16 éves fiú önként jelentkezett a rendőrségen a lövöldözés után. A nyomozók szerint tudhatta, hogy mire készül David S., de mégsem figyelmeztette a hatóságokat.
A 21 éves szíriai férfi a szerelmes lehetett a lengyel nőbe, és féltékenységből támadhatott rá egy konyhai bárddal.
A tüntetést az egyik ellenzéki párt szervezte, hogy elutasítsák a múlt heti puccsot, de a menethez Erdogan pártjának vezetői is csatlakoztak.
Ha unod, hogy a solymok mindig elkapják az ártatlan ürgéket, most elmehetsz életeket menteni a Nagykunságba.
Erdoğan mindent felszámol, ami a közellenségnek kikiáltott hitszónokhoz köthető.
Aki metálkoncertre akar járni, az tanuljon meg viselkedni.
Egy nő meghalt, két másik ember megsebesült.
Nagyon kemény felvételek kerültek elő egy pekingi vadasparkból. A társa segítségére siető nőt a ragadozó megölte.
A 21 éves férfi a német város központjában egy nőt megölt, két másik embert pedig megsebesített. Egyelőre nem tudni, miért tette.
A négy vadkutyának két éve lesz arra, hogy megegyenek 300 vadkecskét.
A szervezők rájöttek, ha már a kábítószereket úgysem tudják kitiltani, akkor legalább azt el kell kerülni, hogy az emberek mérgeket vegyenek be.
Nem lesz kollektív büntetés, de nagyon szigorú ellenőrzésekre számíthatnak.
:'(