Manuel Valls a burkini szempontjából elemezte Delacroix festményét. A szakértők szerint kreténséget mondott.
Bár a TV2 már nem kért belőle, a műsorvezető októbertől rekordösszegért folytatja a Frizbit a másik csatornán.
Két évvel Cs. Sándor után valaki megint megpróbálkozott a világ legrosszabb trükkjével, de nem hitték el neki, hogy a vonat ütötte el.
A 92 méter hosszú Airlander 10
Nem is nagyon foglalkozik ezzel, Johny inkább nagyon büszke arra, hogy a 8 éves Chloe lelőtte az első szarvasát.
Kő kövön nem marad.
Joe Biden amerikai alelnök Ankarában felszólította a kurdokat, hogy engedjenek át néhány területet Törökoszág szövetségeseinek, különben nem kapnak több segítséget.
A rendező szerint a fideszes publicista nem újságírással foglalkozik, hanem uszítással.
Matteo Renzi szerint ez még mindig nem a végleges szám.
Van, akivel azt is tisztázni kell, mit jelez a piros fény az átkelőknél.
A házelnök szerint egyszer még a románok is kerülhetnek olyan helyzetbe, mint a székelyek.
R.I.P.