Czinkóczi Sándor

Videó

Megtaláltuk Balog Zoltánt: kedden nyilatkozatot tesz a kegyelmi ügyről

Ausztriában találtuk meg Balog Zoltán református püspököt, akit információink szerint Orbán a kegyelmi ügy egyik felelősének tart. Négy napja azt írta, néhány hétre visszavonul imádkozni. A 444-nek viszont azt mondta, kedden nyilatkozatot tesz, amihez egyeztetnie kell a püspöktársaival. Majd elindult Magyarország felé.

Szász Zsófi, Németh Dániel, Czinkóczi Sándor
video

Bayerék utcai erődemonstrációt tartanának Novák bukása után

A Békemenet szervezői március 15-én mutatnák meg a „csőcseléknek”, hogy még „rohadtul nem jött el a pillanat”.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Balog Zoltán gyorsan beállt Novák Katalin mögé

Mert büszke rá, hogy „hogy egy ilyen rendkívüli ember lehetett Magyarország első női köztársasági elnöke”.

Czinkóczi Sándor
búcsúposzt
Videó

„Kivillant a valóság a gyermekbarát szólam mögül”

Több ezren követelték péntek este Novák Katalin lemondását. A bántalmazott gyerekekre utalva, a tüntetés végén plüssállatokat dobáltak Novák hivatala elé.

Czinkóczi Sándor, Kristóf Balázs
video

Leszavazta az amerikai szenátus az Ukrajnának szánt 60 milliárdos támogatást, amit a bevándorlási reformmal kötöttek össze

Egy másik csomagban talán még átmehet.

Czinkóczi Sándor
külföld

Betiltották a fétispartikat Moszkvában

A mindenhol „LMBT-propagandát” látó hatóságok megfenyegették a szervezőket.

Czinkóczi Sándor
SZEX

Netanjahu nem akar tűzszünetet, az abszolút győzelemig harcolna Gázában

Az izraeli miniszterelnök azzal számol, hogy a háború még hónapokig eltarthat.

Czinkóczi Sándor
külföld

Novák Katalin egy olyan nőt is kimentett, aki bizalmas adatok után kutatott a bíróságon

Takarítás közben felbontotta a bizalmas bírósági leveleket, hogy fényképeket készítsen róluk.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Az egyik bicskei áldozat úgy érzi, Novák Katalin kegyelemadása megfosztja őket a méltó igazságszolgáltatástól

Meg akarják tudni, miért döntött így a köztársasági elnök.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A kormány a kötelezettségszegési eljárás ellenére is kitart a szuverenitásvédelmi törvény mellett

Brüsszel, dollárbaloldal, Soros.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Szaúd-Arábia addig nem áll szóba Izraellel, amíg el nem ismeri a független palesztin államot

Az 1967-es határok szerint.

Czinkóczi Sándor
külföld

Azért engedték meg Tucker Carlsonnak, hogy Putyinnal beszéljen, mert megfelelőnek tartják a hozzáállását

Az interjú várhatóan csütörtökön kerül adásba.

Czinkóczi Sándor
külföld

Geert Wilders csalódott a koalíciós tárgyalások miatt

Úgy látszik, csak kisebbségi kormányt tud majd alakítani.

Czinkóczi Sándor
külföld

Nagy Márton elhódított egy miniszteri biztost Rogántól

Közben Tiborcz üzlettársa hivatalosan is a kormány stratégiai partnere lett.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Vállalja a felelősséget az apa, aki megvágta a lánya zaklatójának nyakát Kerepesen

Garázdaság és életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt nyomoznak ellene.

Czinkóczi Sándor
bűnügy