Továbbra sem tudni, mi a csapatkapitány küldetése.
A kormány és a főváros közösen állít emlékművet az áldozatok emlékére.
Az alkotmánybíróság szerint alkotmányellenesen korlátozta a tajvaniak szexuális szabadságát és magánszféráját.
Mintha pont rájuk találták volna ki a jogszabályt.
A férfit 15 percen belül elfogták.
Mindenkinek abban az autóban kell maradnia, amivel a buliba érkezett.
Még átfutja a kérdéseket, és indítják is.
Ezzel próbálják feltámasztani az idei szezont.
Az eltiltás mellett pénzbüntetésre is jár köpésért.
Elmondta, mi növekedett meg a magyar határon.
Miután újabb három képviselő lépett ki a Jobbik frakciójából, azt elnök bejelentette, hogy békejobbot kínál a párttársainak.
A külügyminiszter a múlt szombati kupameccsen is ott volt.
A járványhelyzet miatt szabálysértésnek számít, ha valaki a rendezvény helyszínén tartózkodik.
Bardóczi Sándor arról beszélt, hogy a közműcégek nagyon sok kárt okoznak.
A szlovák elnök szerint a méheknek nemcsak vidéken, hanem a városban is helyük van.