Késő.
A férfi részegen ment be a nő munkahelyére, és azt hazudta, hogy betörtek hozzájuk.
2025-ben pedig beindítanák a tömeggyártást.
A bútorgyártó minden ottani üzemétől megszabadul.
Csalással gyanúsítják.
A jelölteket állító civilekre is ugyanazok a szabályok vonatkoznának, mint a pártokra.
Valószínűleg a büntetőeljárás végéig meg is maradhat.
Vagyis nem lesz mindenhol kötelező a bukósisak használata.
A kizárólag középkorú férfiakból álló testület egyre többet ötletel arról, vajon mire harapnak rá a fiatalok.
Meg sem várják, amíg a magyarok és a törökök beengedik a finneket és a svédeket a NATO-ba.
Este fél 11 és reggel fél 7 között még azzal sem.
300 ezerre büntették.
Előre értesíteni kell a szülőket, ha „ellentmondásos” témák kerülhetnek elő az órán.
Úgy látják, a Wagner zsoldosai kifogyóban vannak.
Nehéz éjszakája volt a miniszterelnöknek.