Kiállításból három, gólból csak kettő esett.
Dinamikusan csökken a dél-afrikaiak létszáma.
Az M4-en, élő adásban.
Nem sokat totojáztak.
Az M4 egyből egy kis szexizmussal köszöntötte a futballünnepet, ami a 16 évvel ezelőtt vb nyitómeccsének ismétlésével, egy Mexikó–Dél-Afrikával kezdődik.
Rogán Antal például betűről betűre ugyanazt, amit januárban. Versenyszférából érkező tiszások és kormányról ellenzékbe szorult fideszesek vagyonnyilatkozatai.
Átnéztük az ellenzéki Fidesz képviselőinek vagyonnyilatkozatát.
A KEHI még 2021-ben indított vizsgálatot a Magyar Péter által vezetett Diákhitel Központ ellen. Magyar az első interjújában azt állította, hogy a hivatal közvetlenül azután kezdett kutakodni náluk, hogy megromlott a viszonya akkori feleségével, Varga Judittal.
A Tisza frakcióvezetőjének jócskán akad értékpapírja.
Az Országgyűlés elnökének befektetési alapban 58 millió, kötvényekben 10 millió forintja van. Meg némi részvény, és egyebek.
Nagy a szigor.
Új korszak, új alapok, régi beidegződések.
Lengyel Tamás színész korábban élesen bírálta az Eszenyi-ügy kezelését, mondván, a főváros ugyanúgy járt el, mint a NER, illetve arra is utalt, hogy az ügyet eltusolták.
Szolidabb mederben zajlik az ülés, mint a választások előtt, de azért mindenki beleállt a másikba, a biztonság kedvéért.
Foghíjasan, és nem a megszokott napon üléseznek a fővárosi képviselők. Új korszak kezdődik Vitézy nélkül, új tiszás és fideszes frakcióvezetőkkel, a DK-sok és kutyapártosok mögött pedig megroggyant a pártjuk. Meglátjuk, mire jutnak egymással és a napirendi pontok hosszú listájával.