Országot jár a miniszterelnök, és ahol megáll, ott mindig ígért valamit.
Akár milliókat is elkérhetnek azoktól a magyar cégektől, akik az Öböl-menti országokban szeretnének üzletelni. A keleti nyitás arcai között feltűnik a Közbeszerzési Hatóság volt elnöke.
Március 6. után, a botrány kirobbanása előtt pár nappal kért találkozót telefonon Tarsolya Csaba a külügyminisztertől.
Miután a Kellónak két év alatt nem sikerült megoldania, hogy az iskolakezdéskor minden diák azokat a tankönyveket kapja meg időben, amikre szüksége van, most inkább ráverik a feladatot az iskolákra.
Nem lesz új Hajdú-Bét ügy a Lúdland kft. csődjéből, pedig van közös pont a két cég történetében.
Lendvajakabfán.
Azt még nem tudom, hogy mit jelent.