A JESZ (Jólét és Szabadság) állítólag okostelefont sorsol ki azok között, akik a kitűzőjükkel fotózkodnak, és aztán a képet kiposztolják a Facebookra.
Én a tengerhez próbálok majd eljutni pár ismerősömmel. Akik viszont itt a városban akarják kihúzni, azoknak itt egy hiánypótló térkép.
Két orosz srác a világ második legmagasabb épületére mászott Sanghajban.
Kikértük az parlamenti alelnökök és Kövér László házelnök szerződéseit az elmúlt 3 évből. Fura dolgokra ment el közel 100 millió forint.
Zoltai Gusztáv azt mondta: bár Orbán Viktor miniszterelnöktől nagyon udvarias levelet kaptak, de a miniszterelnök nem foglalkozott a számukra fontos kérdésekkel.
Kate Hansen, az amerikai olimpiai csapa szánkósa kicsit meglepődött, mikor Szocsiban a szállodájában összefutott egy farkassal, vagy egy magát farkasnak álcázó kutyával.
Egy Olaszországban dolgozó amerikai fiút meglátogatott a barátnője. Úgy csinált, mintha csak egy képet csinálna róla Concordia temploma előtt, aztán váratlanul megkérte az kezét.
Az ukrajnás EU tanácskozásra biztosan államtitkára ment helyette. A külügyi szóvivő azt mondta, hogy Martonyi beteg lett.
Lazán feldobja a pizzát a másodikra.
A március 29-i nagy vonulásra mozgósítják a szellemi honvédőket.
A lelkészt saját püspöke, Szabó István és a reformatus.hu szerkesztője, Csepregi Botond is feljelentette az egyháznál a Hazatérés Templománál november 3-án történt balhé miatt.
Mikor az ifjú kereszténydemokrata államtitkár megérkezik egy buliba, akkor annak általában vége van.
Nagyon szórakoztató interjú készült a HírTv hírműsorokért felelős vezérigazgató-helyettesével.