Még december közepén jelent meg egy elég érdekes tanulmány a Facebook blogján, de akkor lemaradtunk róla. Most pótoljuk.
Még van lejjebb, de már nem sok sorozatunkból: Pócs János.
Ez a Tam Tam nevű modellbolt hálózat egyik üzlete Japánban. Az alkalmazottak összedobtak pár hajómakettet szabadidejükben. Ezek 1/100-as, elég pontos másolatai négy II. világháborús csathajónak.
Szétverik a házat és a kutyára kenik az egészet. Nem értem miért. Lassított felvétel, 4500 FPS.
A télapó játékokat osztogatott volna Washingtonban, amikor egy ablakból rálőttek. Videó a hajtás után.
Szócska Miklós zenei aláfestésre süt, Navracsics Tibor Peterdi Pálnak öltözik, és megáldanak egy tornacsarnokot.
A kérdőívről már írtunk , a NYT most kirakta Facebookra is a felhívást.
Kevés undorítóbb eseményt lehet elképzelni, mint amit a Református Szeretetszolgálat és Balog Zoltán emberminiszter hozott össze a Hiltonban vasárnap este.
Így.
Jó hírek jönnek, tessék jegyzetelni!
Miután államosították szinte az összes iskolát, hogy majd a központ megmondja, hogy merre van előre, most levelet kaptak a sulik, hogy sürgősen találják ki, hogy mitől lesz jobb az oktatás.
Nem tudom, hogy látták-e a Végveszélyben című Tom Clancy regényből készült filmet. Most kb. az történik Kolumbiában, ami a forgatókönyvben ott meg volt írva.
Vámpírpillangó Tumblrén jöttek szembe ezek a képek. Mi lett volna, ha valódi bűnözők szerepelnek a Reszkessetek betörőkben?