Feminfo

Megérkezett a tél, közelít a királynők csatája

A GOT-ban három dolog igazán élvezetes, és egyik sem sorozat megtekintése.

Feminfo
FILM

Az érme másik oldalán

Azt hitte, a munkahelye ügyel a nők egyenlő esélyeire. Akkor derült ki mekkorát tévedett, amikor egy hormonkezelés után már nyíltan férfiként élt.

Feminfo
munka

Munkába járás helyett inkább otthon maradnak a kisgyerekes anyák

Botrány, vagy ez a normális? A gyed extra kudarcától volt hangos a média a napokban, pedig ezzel az intézkedéssel a világon semmi baj nincsen.

Feminfo
munka

Boldog apák napját!

A férfiasságról, a gondoskodó apaságról a közhelyeken és az érzelmes, személyes vallomásokon túl nagyon kevés szó esik. Pedig nagy szükség lenne rá, mert mint minden, ezek is változnak.

Feminfo
apaság

Frei Tamás kávézójában nem a kávé emeli igazán a vérnyomást

Ezek a New York-i anyák jódolgukban kávézóba viszik a gyerekeiket, pedig minden magyar ember tudja: gyereknek semmi keresnivalója ilyen helyeken!

Feminfo
anyaság

Álmomban két orgazmus voltam, és egymással játszottam

Hihetetlen, de vannak emberek (főleg férfiak), akik még nem hallottak arról, hogy a nők álmukban spontán képesek elélvezni. Ettől még persze a dolog létezik.

Feminfo
SZEX

A nagy princípium teszt

Ki mondta? Ön meg tudja különböztetni Bagdy Emőkét Vekerdy Tamástól, vagy Csernus doktortól?

Feminfo
pszichológia

Vekerdy Tamást csúnyán megrágcsálta az idő vasfoga

Magyarországon a gyerekneveléshez is a férfiak értenek jobban, de akkor miért is hagyják az egészet a nőkre?

Feminfo
gyerek

Középkorú fehér férfiak vezetnek ki minket Európából

Migrációs vitában, konferencián nő még nem kapott szót, ez - akárcsak a nemzetpolitika, vagy jövő latolgatása - a férfiak dolga, ügye, terepe.

Feminfo
népszavazás

Ki kényszerít rá, hogy körömcipőt viselj?

Sarkalatos kérdések.

Feminfo
életmód

Nem a tiltás, a fogamzásgátlás csökkenti az abortuszok számát

Még Harrach Péter is tudja, hogy abortuszellenesség legfeljebb elvi álláspont lehet. A WHO frissen publikált világméretű kutatása kézzelfogható segítség lehet az abortuszok számának csökkentéséhez.

Feminfo
abortusz

Mit tervezel, mit kezdesz 70 felett az életeddel?

Nem szerepeltél a Vogue-ban? Nem futottál világcsúcsot? Még semmiről sem maradtál le!

Feminfo
életmód

Anyád miatt (nem) lettél aranyérmes!

A reklámosok szerint a traumákon át vezet az út a sportsikerekhez. És anyut ez boldoggá teszi.

Feminfo
sport

Te hány embert tudsz eltartani a fizetésedből?

Mindenki tartson el még két embert! Szülőtartásért perelhet az idősotthon.

Feminfo
jog

Keresd a nőt!

Az Magyar Tudományos akadémia ma megválasztott 31 új rendes tagja között alig 3 nőt találni, a 26 új levelező tag között egyet sem.

Feminfo
TUDOMÁNY