Az Eger és a Debrecen egy-egy játékosa kapta el a vírust.
A helyiek a kórház bezárásától tartanak.
Az Emmi szerint nem a járványhelyzet miatt van ennyi betöltetlen állás.
A házaspár épp szörfözött az ausztrál tengerparton.
Kínzások nyomai láthatóak a fogságból szabadult tüntetőkön. Sztrájk kezdődött az állami médiában, és helyi jelentések szerint akadnak katonák és rendőrök is, akik átálltak már a tüntetők oldalára.
A parttól 6-7 méterre látták meg a strandolók a férfit kapálózni.
Egy kristálynak köszönhetően az új napelemek rekordmennyiségű napenergiát lesznek képesek villamosenergiává alakítani.
Az unokázós csalók azt hazudták az időseknek, hogy egy rokonuk súlyos balesetet okozott, ezért óvadékot kell fizetniük.
A brazil elnök folyamatosan aláásta a koronavírus elleni védekezést.
Még két kérdésnek kell átmennie ahhoz, hogy megkezdődhessen az aláírásgyűjtés.
Ha az ellenzéki összefogás nyerné meg a 2022-es parlamenti választásokat.
Nincs újabb halottja a járványnak Magyarországon.
Az egyik versenyző navigátora vesztette életét.
A július eleji baleset óta alpinistákkal mentik a bajba jutott ernyősöket.
A kormánykritikus rádiónak 2021. február 12-én jár le a szerződése.