A koronaszkeptikus brazil elnök családjában már ő az ötödik, aki elkapta a vírust.
A Szíjj Lászlóról szóló kérdéseket úgy kezelte, mintha az a magánéletének része lenne, amihez senkinek semmi köze.
Orosz Bernadett szerint bántalmazója attól ijedt meg, hogy tüntetést szerveztek a bíróság elé.
Március óta nem oldják fel a látogatási tilalmat a börtönökben, míg az idősotthonokat június 18-a óta lehet látogatni. Az országos parancsnok szerint akkor fog megtörténni a feloldás, amikor már kockázatmentes lesz. Ez azonban egyáltalán nem világos, hogy mit jelent.
Aztán egy robbanószerkezetnek kinéző dobozt helyezett a kocsija tetejére.
Rossz szomszédi viszony.
Szerda délután fog kiderülni, hogy pontosan mik azok.
Magyarországon az aktív fertőzöttek száma 728.
Csak az első évre 31,3 milliárd dollárra lenne szükség.
Kiszedték a hatalom szétválasztása kifejezést és a tüntetőkről készült képeket.
Egy iskolaigazgató szerint 60 centinél messzebb nem fogják tudni a gyerekeket leültetni.
A demokraták elnökjelöltállító konvenciójának második napján választották meg.
Állítása szerint már a koronavírus kitörése előtt is erre készült.
Az előterjesztés szerint az urnás temetkezés 15 százalékkal, a koporsós temetkezés 20 százalékkal lenne drágább.
Keita nem akar több vérontást, ezért inkább lemond és feloszlatja a parlamentet.