A szervezők tudta nélkül egy nappal az esemény előtt meg is hívta Vidnyánszkyt.
104 mosógép és 215 WC-kefe is van a listán.
A lengyel kormány ugyanis erre hivatkozva hozta például az abortusztörvényt is.
A börtönorvosok szerint az állapota kielégítő.
A magánellátásban azonban havonta akár 200 ezer forintot is ott hagyhatnak.
Kiszagolta a szomszéd.
Páratlan lehetőség a járvány alatt munkájukat elveszítőknek.
De a nyaralókban talált biciklit is eladta.
30 másodpercig fog lebegni.
Lazítottak, miután a 16 éven felettiek 85 százalékát már beoltották.
Egy étterem leégett, egy egyetemet pedig evakuálni kellett.
Világszerte követelik, hogy Alekszej Navalnij kapjon rendes orvosi ellátást.
Az egyik férfi a baleset idején az anyósülésen ült, a másik pedig a hátsó ülésen.
Válaszcsapás, amiért a csehek 18 orosz diplomatát küldtek haza.
Javaslatokat fogalmazott meg az emberi erőforrás-miniszter a hétfői iskolanyitásra.