A puccsal hatalomra került hadsereg által kijelölt bizottság választási csalásokra hivatkozik.
A home office és az online oktatás miatt nagy kiesései vannak a cégnek.
Eldurvult a telekvita két egri szomszéd között.
A vidéki szállodák akár nyereséggel is kijöhettek a járványból.
Többek között eltörölték a közterületi maszkviselést.
A Szegedi Televízió műsorvezetője arról kérdezte a világhírű biokémikust, mit szól ahhoz, hogy Orbán Viktor nem beszélget vele szakmai kérdésekről.
A Sinopharmmal és a Szputnyikkal oltottaknak nem jár a vakcinaútlevél. Ha minden jól megy, akkor július elsejétől lép életbe az EU-s igazolvány.
Kapás Boglárka 200 méter pillangón verte meg Hosszú Katinkát.
Karikó szerint nehéz ezeknek az embernek elmagyarázni, hogyan működik az RNS-alapú vakcina.
A lefoglalt heroin értéke nagyjából 45 millió euró.
Az új otthonukban szívélyesen fogadta a hat árvát a többi elefánt.
Az Európai Parlament azt várja Kínától, hogy előbb szüntessék meg az uniós politikusokkal szembeni szankciókat.
Az ügyészek szerint terrorcselekményre készült többek között a német külügyminiszter ellen.
A gyermekfelügyelő korban nem állt messze a gondozottaktól, ezért könnyen együttérzett velük.
Rögtön meg is ugrott a regisztrációk száma.