Varga Ivett most a Budapest Fejlesztési Központban dolgozik.
Vár rájuk a szóbeli vizsga.
Az Amnesty International újabb jelentést tett közzé a rendőrségen és a táborokban történő kínzásokról.
Mostantól csak olyan intervenciókban vesz részt, amik a terror megfékezését szolgálják.
Azoknak, akik a koronavírus miatt nem jutottak hozzá a szükséges beavatkozáshoz.
Kutatásban vizsgálták, hogy hogyan viszonyulnak a mesterséges megtermékenyítéshez a 20 és 35 év közötti magyar nők. Kérdésként az is felmerült, hogy egyedülálló nőknek és azonos nemű pároknak is lehetővé kell-e tenni a mesterséges megtermékenyítést.
Április 21-én szállították polgári kórházba.
Hét és fél év szabadságvesztés.
A kínai születésszabályozás miatt 2,6-4,5 millióval kevesebb ujgur születhet 20 éven belül Hszincsiang déli részén egy német kutatás szerint.
Életét vesztette.
Bessenyei István 2017-ben vette át a kiadót, azóta elég jól keres vele.
Az elmerülése után két órával találták meg.
Legalább 30-an meghaltak.
A pápa állítólag nem kedveli az agresszív nacionalizmust.
A tartományban a szavazatok csaknem 40 százalékát gyűjtötte össze Armin Laschet kancellárjelölt.