Európa ritkán fogadja vissza azokat az állampolgárait, akik korábban csatlakoztak az Iszlám Államhoz.
Erőteljesebb fellépést várnának a közösségi médiától.
A Greenpeace aktivistái 45 ezer aláírást gyűjtöttek össze, hogy a főpolgármester tiltsa ki az elavult dízel autókat a városból. Karácsony Gergely ígéretet adott nekik, hogy hamarosan kitűznek egy céldátumot, amikorra ez megvalósulhat.
Több mint fél éve lépett életbe az abortuszt szinte teljesen tiltó törvény Lengyelországban. Egyre több bizarr történet lát napvilágot arról, hogy a biztosan meghaló sérült magzatokat is ki kell hordaniuk a nőknek, miközben egyre több civil szervezet segít a nőknek külföldre menni abortuszért. Az egyik ilyen szervezet a 444-nek is beszélt.
A 2015-ös lebukásáig 40 milliót keresett, és több mint egymilliárdos kárt okozott.
Versenyképes 600 forintos órabér.
Nagy Boldizsár halálos fenyegetést is kapott a könyv megjelenése után.
Az Emmi szerint a felmondott traumatológusok követelései nélkülöznek minden szakmaiságot.
Az egyetem még 2015-ben kapott 17,5 milliárdot az EU-tól, amit aztán a gyanú szerint megpróbáltak elcsalni.
Lezárult a nyomozás.
Eddig nyolc embert emeltek ki holtan a romok alól.
A Covid-osztályon csaptak fel a lángok.
Több helyen 39 fok is lehet.
Emellett kötelezővé teszik az oltást az egészségügyi dolgozók és az idősápolásban dolgozók számára.
Még csak most oldják fel a magyar börtönökben a látogatási tilalmat, de ha a rabok személyes találkozót akarnak, akkor két rossz opció közül kell választaniuk, és a gyerekeiket sem láthatják élőben.