Nagy Boldizsár halálos fenyegetést is kapott a könyv megjelenése után.
Az Emmi szerint a felmondott traumatológusok követelései nélkülöznek minden szakmaiságot.
Az egyetem még 2015-ben kapott 17,5 milliárdot az EU-tól, amit aztán a gyanú szerint megpróbáltak elcsalni.
Lezárult a nyomozás.
Eddig nyolc embert emeltek ki holtan a romok alól.
A Covid-osztályon csaptak fel a lángok.
Több helyen 39 fok is lehet.
Emellett kötelezővé teszik az oltást az egészségügyi dolgozók és az idősápolásban dolgozók számára.
Még csak most oldják fel a magyar börtönökben a látogatási tilalmat, de ha a rabok személyes találkozót akarnak, akkor két rossz opció közül kell választaniuk, és a gyerekeiket sem láthatják élőben.
Az egyikhez 40 rendőr kellett.
Megszólalt a dán szurkoló, akitől az azerbajdzsáni meccsen vették el a biztonságiak a szivárványos zászlóját.
Várják a gazdája jelentkezését.
Az új "Noé bárkája".
A szurkolás, a hot dog kevésbé.
Nem kell rohannia az okmányirodába, ha a járvány alatt járt le a jogsija.