Mindenhol kötelezővé teszik a maszkhasználatot is.
Akár tíz évet is kaphatnak.
Olyan fényes volt, mint a Vénusz.
Eddig 90 embert rúgtak ki.
Kocsis Máté posztjainak hirdetésére például több mint 750 ezer forintot tapsoltak el.
Egyedül a magányos munkát végzőknek nem kell igazolás, például a teherautósofőröknek.
A büfésor lezárása után most a parkolóban kezdték felszedni a térköveket.
A nyolc kémet kitiltották a NATO katonai szövetségéből.
Tavasszal hirdetnek győztest.
Azért, mert eddig semmit sem tett az Európai Bizottság Magyarország jogállamiságának megvédéséért.
Az orvosa szerint inkább pihennie kell.
Szerintük az esemény korábbi helyszínével, időpontjával, Gyurcsány Ferenccel és Dobrev Klárával is provokál az ellenzék.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezi a buszokat.
Amiért régóta küzd Putyin rezsimje és a korrupció ellen.
A 65 év alattiaknak csak 47 százalékos volt a védettségük 6 hónappal azután, hogy megbetegedtek.