A Momentum politizálásában a Hadházy-modellt fogja követni.
A szerdai kormányinfón nem beszélt erről ilyen egyértelműen a miniszterelnök.
Kormányzati segítségre van szükségük.
Román, cseh, szlovák és német nyelvű forgalmi engedélyeket is készítettek.
Gyurcsány szerint olyan a Földön nincsen, hogy egy alapvetően baloldali politikai centrumú közösség magának jobboldali jelöltet választ.
Vasárnap lesz a választás.
Az NVB szerint a népszavazási kampány nem irányulhat az érvénytelen szavazásra való buzdításra, „mert az nemcsak szétfeszíti, hanem át is töri a közvetlen hatalomgyakorlás alkotmányos célját és a mögötte meghúzódó jogalkotói akaratot”.
Véletlenül nyelte le.
Az egyikük többször megütötte a légiutas-kísérőket, a másikuk pedig megharapott egy utast.
Kovács Zoltán arról is beszélt, hogy arra kaptak felhatalmazást a választáson, hogy ne küldjünk fegyvereket Ukrajnába.
A 83 éves Alberto Fujimorit 25 évre ítélték az emberi jogok megsértése miatt.
35 százalékkal.
Bige László cégét 11 milliárd forintos bírság megfizetésére kötelezték.
Egy nő korábban azt állította, hogy orális szexre kényszerítette a rapper egy koncertjén.
Meglátszik a választások előtti pénzosztás.