Egyik településen sem indul fideszes színekben jelölt.
A Mi Hazánk Mozgalom 2018 óta próbálja ellehetetleníteni a Budapest Pride-ot azzal, hogy területeket foglalnak el a felvonulás elől. A szervezők hiába futottak versenyt az idővel, a Mi Hazánk Mozgalom tavaly után idén is gyorsabb volt.
Az adományozással foglalkozó civil szervezetekhez előbb a járvány, aztán a háború, most az infláció miatt érkezik be egyre kevesebb forrás. Az élelmiszercsomagokba az étolaj már be sem kerül.
Zavarta, hogy a kertje alatt osonnak el a bevándorlók, ezért utánuk ment.
A Donyecki szeparatisták nem találtak légibomba találatra utaló jelet.
Egy csecsemőt is súlyosan megkarmolt.
Az iskola igazgatója posztolt elkeseredetten a Facebookra.
Nem akart tovább rejtőzködni..
Észak-Korea elismerte a donyecki és luhanszki népköztársaságot.
Az indoklásnál az igazságos közteherviselésre hivatkoznak.
A talaj nedvességtartalmát műholdakról fogják mérni.
Tizenkilenc ökoszisztéma áll az összeomlás szélén.
Sokkal többen halhattak volna meg, ha nincs a vásárlók között egy hős.
És többek között arról is, hogy mostantól megyék helyett vármegyékben éljünk.
Évtizedek óta nem láttak ekkora hullámokat.