Egyelőre csak részlegesen, de így is forradalmi lépés lehet ez a szervátültetésben.
A hódmezővásárhelyiek megszavazták.
Putyin szerint a turbinának nincs meg minden papírja.
Öt éve lepték el a Facebookot az úgynevezett fifék, de még mindig sokan nem tudják, hogy mi is ez valójában. Arra vállalkozunk, hogy megpróbáljuk bemutatni, hogy hogy jöttek létre a fife csoportok, kik azok a fifék, miben rejlik a fifeség és miért többek ők, mint egy sima korosztály szerint tömörülő csoport.
Hatalmas vita keveredett a maratont 36 fokban lefutó tízéves Lóci körül, az apát még kiskorú veszélyeztetése miatt is feljelentették. Horváth Attila, a gyerek apja most először nyilatkozik az ügyben. A vita többi résztvevőjével és futóedzőkkel is beszélgettünk.
Az évszázad végéig egymillió britet fog érinteni a tengerszint-emelkedés.
Magára költötte.
Az ország több részén is tűz pusztított az elmúlt hetekben.
Helyette családok gyerekeinek iskolakezdését támogatják.
Eddig is minden törvényt úgy nyomtak át, hogy arról sem a szakmával, sem a civilekkel nem egyeztettek.
Földmunka során kerültek elő.
A katasztrófa tizenháromezer embert érint.
A magyarországi plakátkampányok kicsit másról szólnak.
„Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a miniszterelnök a magyar nép jövőjét ilyen tudományosan tarthatatlan tannal és veszélyes ideológiával kapcsolja össze.”
Szerinte az Egyesült Államok provokál.