A DK feljelentést tesz az eset miatt.
A csomagolatlan virágok könnyebben lebomlanak.
A forgalom is helyreállt a belvárosban.
A Pedagógusok Szakszervezete is megnyitott a tanévet. Nemzetközi fórumokon szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar kormány hatalmi szóval korlátozta a sztrájkjogot. De szó esett Novák Katalinról is.
A jelenlegi nemzeti alaptanterv hatalmas hátralépés a 2007-eshez képest. Amellett, hogy hatalmas tananyag mennyiséget ír elő, nacionalista, hazafias ideológiát akar beleverni a gyerekek fejébe, holott egyáltalán nem ez lenne a feladata.
A csalók azt ígérték, hogy ha lefizetik a minisztert és az ügyészt, akkor el tudják rendezni a cég körüli jogvitát.
Csak személyazonosításra alkalmas ukrán úti okmány kell hozzá.
A Judo Szövetség elnöke szerint minden magyar gyereknek jog van megtanulni biztonságosan esni.
Sztrájk van az alacsony bérek és a rossz munkakörülmények miatt.
Három kifejlett példány és tizenegy kismalac.
A másik két kommandós állapota stabil.
Elszedték az egyikük telefonját, aztán megfenyegették őket.
Közben elindultak az ENSZ felügyelői az atomerőműhöz.
A tüdődaganattal küzdő betegek műtétje 40 százalékban maradt el.
Nem csillapodnak a harcok Európa legnagyobb atomerőműve körül.