Fődi Kitti

Tagadta a volt magyar katona, hogy fenyegetéssel próbálta rávenni az alárendeltjeit szexre

A vádlott katona azt állította, hogy nem azért küldözgetett szexuális tartalmú üzeneteket az alárendeltjeinek, mert szexelni is akart velük.

Fődi Kitti
bűnügy

A feleségét és az egyéves gyerekét maga elé tartva védekezett a rendőrök ellen, miközben egy konyhakéssel is hadonászott

A lopás miatt előállított budapesti férfi a rendőrök megsebzésével és öngyilkossággal is fenyegetőzött.

Fődi Kitti
bűnügy

Hadházy házeladásból és hitelből vett Bécsben lakást

És nem tervezi elhagyni az országot.

Fődi Kitti
POLITIKA

Megtalálták az ausztrál autópályán elhagyott radioaktív kapszulát

1400 kilométeres autópálya-szakaszt kellett átkutatni.

Fődi Kitti
külföld

Tüntetnek a sydney-i katedrális előtt, ahol a gyermekmolesztáló bíborost felravatalozták

Egy melegek jogaiért harcoló csoport szervezte a tüntetést.

Fődi Kitti
külföld

Novák Katalinnak nyolc ingatlanja van

Megtakarításait pedig tízmillió forinttal növelte.

Fődi Kitti
gazdaság

Matolcsy Györgynek lett egy 250 millió forintos vagyona

Ennek nagy része örökrész eladásából származik a jegybank elnöke szerint.

Fődi Kitti
gazdaság

Legyártották az utolsó Boeing 747-est

1574 Jumbo Jetet gyártottak összesen.

Fődi Kitti
közlekedés

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vádat emeltek Alec Baldwin és a kelléktáros ellen

A bizonyítékok szerint csak a forgatás napján legkevesebb egy tucat gondtalanságból elkövetett cselekmény történt.

Fődi Kitti
külföld

Nem nagyon sikerül a Médiatanácsnak alkalmaznia a gyermekvédelmi törvényt

Összegyűjtöttük azokat a filmeket és reklámokat, amelyeket az NMHH problémásnak talált a korhatár-besorolás miatt. A külföldi médiahatóságok nem nagyon értik, mi a baj azzal, ha két ugyanolyan nemű mesehős csókolózik.

Botos Tamás, Fődi Kitti
video

Svéd kormányfő a török konfliktusról: Mielőbb helyre kell állítani a párbeszédet

Törökország felfüggesztette Svédország és Finnország NATO csatalakozására vonatkozó mechanizmusát.

Fődi Kitti
külföld

Munkatársait ölhette meg a kaliforniai lövöldöző

A gyilkossághoz használt fegyvert legálisan birtokolta a támadó.

Fődi Kitti
külföld

Justin Bieber eladja összes zenéjének a jogát

200 millió dollárért.

Fődi Kitti
ZENE

Mínusz 263 fokos a világűr eddig megtalált leghidegebb jege

A felfedezés nagy tudományos jelentőséggel bír, mert a világűrbeli jég központi szerepet töltött be az univerzum keletkezésében.

Fődi Kitti
TUDOMÁNY

Törökország felfüggesztette a török–svéd–finn háromoldalú mechanizmust

A török elnök már hétfőn is elmondta, hogy a Korán-égetés miatt nem támogatja Svédország NATO-csatlakozását.

Fődi Kitti
POLITIKA