A magyar Hunor mentőcsapat kutyás tagja, Leczki Sarolta mesélt a 444-nek arról, hogy milyen kihívásokkal kellett megküzdeniük, miközben egy lakópark területén dolgoztak Törökországban, ahol körülbelül ezer ember rekedhetett a romok alatt.
Rengetegen ápolják felnőtt családtagjukat 24 órában, mégis csupán 45 ezer forintos ápolási díjat kapnak, és négy órában ismerik el a munkájukat. Ápolót nem találnak, az idősotthonok telítettek, a probléma egyáltalán nem csak a nyugdíjasokat érinti.
A gyanú szerint egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül szervezte a verekedést.
A gyanú szerint a cég elhallgatja a fogyasztók elől, hogy a legolcsóbb csomagopciót is lehetőségük van kiegészíteni elsőbbségi szolgáltatás, illetve feladott poggyász megrendelésével.
A veszprémi férfi vonzalmat érzett a munkatársnője iránt, de megszólítani se merte.
A szociális intézményeknek kötelező befogadniuk a hajléktalanokat és a bajba jutottakat.
Ha beírják a keresőbe, hogy abortuszklinika, akkor abortuszellenes központokat dob fel a Google találatként.
Felszerelést és katonákat visznek a régióba, miközben spórolnak a lőszerrel.
A végrehajtói kar elnöke és felesége a vagyonuk elkobzásáról beszélt telefonon.
Körülbelül 20 rab tudott megszökni, amikor megrongálódott az épület.
Az apácák azért akartak maradni, mert azt hitték, hogy bezárják a zárdát, ha ők elmennek.
Az Egyesült Államokban egy hónap alatt ez már a második eset.
Egy múzeumlátogató panasza alapján.
A vesztegetésekről még nyilvántartást is vezettek.
A kezdeményező négy indonéz állampolgár volt, akiknek a lakhelyét veszélyezteti a tengerszint-emelkedés.