A pápa szerint ha valaki vétkezik, akkor azt nem kellene a nyilvánosság elé tárni.
Négy óvodában és hat iskolában rendeltek el tanítási szünetet az első héten.
Az orosz külügyminisztérium szóvivője azon viccelődött, hogy hogyan ültették le a szerb elnököt Trump elé. Óriási sértődés lett belőle.
Ráadásul a befogadó központok a koronavírus miatt csak félkapacitáson működnek.
Egyelőre úgy tűnik, hogy teljesen véletlenszerűen szedte az áldozatait.
Többek között ez is szerepel az SZFE chartájában, amit a vasárnapi tüntetésen fognak eljuttatni élőlánccal a Parlamenthez.
Senkinek nem esett baja.
Pedig csak belföldön nyaralt.
Az egyetem tanára az SZFE autonómiájának elvesztésével magyarázza a döntését.
Mindenki nyugodjon meg: a képernyőn tovább fut a sorozat.
A miniszter szerint elképzelhető, hogy a hallgatók által elfoglalt épület helyett máshol folytatódik majd az oktatás.
3805-en fertőzöttek jelenleg, 495 új fertőzöttet regisztráltak.
Az egész évfolyam karanténba került az iskola tetőterében.
Ez a valaha volt legnagyobb napi fertőzöttszám a világon.
Olaszországban a járványnak eddig 35 ezer halottja van.