Minden bezár, még miséket sem lehet tartani.
Szerintük a törvényjavaslat a jelenlegi formájában életszerűtlen és félelmet generál.
Pedig a szövetségi mezőgazdasági és élelmezési miniszter szerint semmi szükség erre.
Eddig csak 4,5 milliárdról volt szó.
A Közép-Dunántúlon haltak meg a legtöbben rákban az egész unióból.
A levegőszivárgás nem jelent veszélyt az űrhajósokra.
Egy földcsuszamlás miatt keletkezett hatalmas szakadék az esőerdőben.
Pintér Sándor belügyminiszter elismerte, hogy hibát követtek el a mentés közben.
1293 új fertőzöttet jelentettek pénteken.
Az eddigi is a házaspárokat részesítette előnyben, az új rendeletmódosítás teljesen kizárja, hogy egyedülállók is örökbefogadhassanak. Pedig sokszor megfelelőbb szülők.
A Hernád áradása miatt öntött ki a Bársonyos patak.
A gyanú szerint a három cég így akarta befolyásolni a hazai cementárakat.
Megindultak a spekulációk.
Ő a valaha volt legnagyobb drogbotrányba keveredett tisztviselő.
Mintegy 25 méter volt a két tárgy között.