10 nappal korábban befejezték a munkát.
Szijjártó szerint nincs idő várni, mert a világgazdaság rövidesen magához tér.
Hat rendőr megsérült.
A minisztérium női dolgozóit pedig nem engedik be az épületbe.
Az egyik lány még nem volt 18 éves.
Április óta nem volt annyi fertőzött, mint most.
A Mauri Utazási Kft. szervezi a Mathias Corvinus Collegium utait is.
Két kisebb, de a lakosság is megérezte.
Az Európai Bizottság vizsgálja, hogy az EU pénzügyi érdekeit veszélyeztető módon sérülnek-e a jogállami normák a törvény miatt.
84 éves volt.
A franciák azon sértődtek meg, hogy Ausztrália az amerikaiakkal és a britekkel kötött üzletet.
A háziorvos személyesen fogadta a rendelőben azokat, akiknek csak az igazolvány kellett.
A lelkésznek köszönhetően maradt életben a férfi.
Eddig 228 ezer 12 és 17 év közötti diák kapta meg az első adagot.
Kilenc induló közül választották ki őket.