Az autó egy pénzváltóhálózat alkalmazottjáé volt.
Fel kellett számolni egy hízólúd állományt.
Az ügyben kerestük az önkormányzatot.
Szalmonella miatt négyen kórházba is kerültek.
De nincs ok a pánikra.
És csak az egyetemisták egyharmada jut el a diplomáig.
A robbanást egy vegyi anyag okozta.
Sokáig nem sikerült kitalálni, hogy mi legyen a szeméttel a kilépés után.
60 éve nem esett ennyi eső.
Egy kormányrendelettel elintézték, hogy nagyobb legyen, mint lehetne.
Salah Abdeslam az eddigi tárgyalásokon visszautasította, hogy vallomást tegyen.
Sanghajt lezárták két részletben, de még így is sok a koronavírus-fertőzött.
A dél-koreai pártok felülvizsgálnák az eddigi törvényt, amely két év katonai szolgálatra kötelezi a fiatal férfiakat.
A közmédia a Fidesz-kormány legnagyobb krónikását veszíti el ezzel.
A Magyar Demokrata szerzője szerint a magyar televízió az ország ellenzéki felének is a televíziója, és ideje lenne eszerint viselkedni.