fortepan

Hőseim tere

Visszaemlékezés a 25 évvel ezelőtti rendszerváltásra egy olyan embertől, aki az elsők közt lépett be a Fideszbe, és számtalan fontos és jelentéktelen eseményt végigfotózott, a Hősök terétől Erdélyig.

fortepan
archívum

Visy Masa fotodája

A Fortepan bemutatja: Magyar Bálint, szociológus, egykori oktatási miniszter családi archívumát. Külön értéke a képeknek, hogy a nagyapa, Magyar Elek körül József Attilát, Móricz Zsigmondot vagy Kosztolányi Dezsőt is láthatjuk feltűnni – utóbbit félmeztelenül, a Dunakanyarban.

fortepan
Egyéb

Mit üzen a Rádió?

A nagyszüleink rádióújságnak hívták, mi már tévéújságnak, a fiatalok meg azt sem tudják, miről is van szó. 540 fénykép a Rádió és Televízióújság hagyatékából.

fortepan
Egyéb

Az akkor kereken 95,6 százalékos győzelem

Amikor még ikszelni sem kellett, csak az üres szavazólapot bedobni. És az az 1990-es vadplakátozás. Sorsfordító szavazások a Fortepanon.

fortepan
Egyéb

Vajszada Károly egy rossz festő. De megdöbbentően jó fényképész

A Fortepan felfedzett egy fotóst. Pillanatnyilag majdnem semmit sem tudunk róla. A Vaterán a festményeit lehet kapni, de azok vacakok. A fantasztikus fotóiból viszont itt van két tucat.

fortepan
új képek

Egy város, ahol valóban a német megszállással kezdődött a holokauszt

Krakkó, 1939, nyár. Képek a zsidónegyed békés lakóiról, akik nem tudják, hogy pár héten belül ennek az egész álmos, archaikus, időtlen krakkói negyednek örökre vége. És ők is elpusztulnak öt éven belül.

fortepan
Egyéb

A Belváros elfuserált felújítása

1970-ben is nekiláttak, hogy világszínvonalúvá tegyék a Váci utcát és környékét. Aztán kiderült, hogy a magyar ipar képtelen portálméretű üvegeket legyártani, azokat Belgiumból kellett hozatni, de nem volt rájuk pénz. A magyar építőipar belebukott a felújításba, a nyugatiak aztán meg is alázták. Fantasztikus könyv került a Fortepan birtokába.

fortepan
archívum

A legnagyobb kínai olajmező magyar felfedezői

Rejtélyes kínai fotóanyag került elő, amiről kiderült, hogy az ötvenes években szinte teljes titokban kutató magyar expedíció tagjai vannak rajta. A máig legnagyobb kínai olajmezőt találták meg.

fortepan
archívum

Szívszorító fotókon az ostrom utáni Budapest

1945. február 13-án ért véget a 102 napos harc a fővárosért. A németek mentek, az oroszok jöttek. Válogatás a Fortepan 1945-ös képeiből.

fortepan
archívum

Népstadion-megnyitó, az első osztrák turistabusz és az Erzsébet híd hordóünnepsége

1800 új kép került fel a Fortepanra az ország talán legtermékenyebb amatőr fotósának, Nagy Gyulának az 1953-83 közötti képeiből. Nem volt könnyű döntés, hogy csak harmincat mutassunk be. Hangulatok Pestről, Prágából és az NDK-ból.

fortepan
Egyéb

Fantasztikus panorámakép a hatvan évvel ezelőtti Budáról

Nagy Gyula 1955-ben készített hét képéből állított össze egy panorámafotót és videót a Fortepan. Még romos a Királyi Palota, ott vannak a Víziváros foghíjai, az épp felállványozott Mátyás templom és a nem sokkal később lebontott Kossuth híd.

fortepan
Egyéb

Miniszterelnökök lóháton

A Kossuth tér 1944 előtti arculata visszaállításának részeként hamarosan Andrássy Gyula miniszterelnök is visszatér a budapesti bronzlovasok csapatába. A szoborállítás kacskaringós története és párhuzamai a Fortepanon. Ilyen lesz a Kossuth tér?

fortepan
archívum

A megkerült Vova-képek története

A karcos Sopianéért nyúló Nóvé Béla mesél a húsz év után megkerült fotókról.

fortepan
Egyéb

Kedves Wowa, jelentkezz!

Elhagytál húsz éve jópár tekercs filmet Budapesten. Meglettek!

fortepan
Egyéb

Társutasok Wales-ből

Ezek a fotók családi nyaralásokon készültek a hatvanas-hetvenes évek fordulóján, Nyugat-Európában, Csehszlovákiában, Magyarországon, az NDK-ban és a Szovjetunióban. Magyarországról nézve szerencsés családnak tűnhet az, amelyik ilyen sokat utazgatott. De mi walesiek vagyunk, és az anyai nagyszüleim két évtizeden át a Brit Kommunista Párt tagjai voltak, így nem csak kíváncsiságból vagy kalandvágyból, hanem divatjamúlt ideológiai elkötelezettségből is utaztak errefelé.

fortepan
archívum