A Demokratikus Koalíció házhoz viszi Dobrev Klára baloldali programját.
A nő jogvédő apja a 2000-es évek elején meghalt, miután börtönbe zárta őt a rezsim.
Az ukrán politikai elitnek személyes biztonsági garanciákra is szüksége van, mondta a 444-nek Ruszlan Bortnyik. Az Ukrajnai Politikai Intézet igazgatója szerint egy békekötésről szóló dokumentumot nemcsak Putyinnak és Zelenszkijnek, hanem Trumpnak is alá kell majd írnia.
Néhány héten belül ez már a harmadik.
Hajléktalan persze ettől még nem lesz. Közel 51 milliárd forint a kikiáltási ár.
A támadók likvidálásában egy fegyveres civil is részt vett.
A tranzakció költségeit 25 milliárd forintosra becsülik.
Nem rossz, de csak perceken múlt, hogy nem lett jobb.
Gyanúsított van, orosz szál is van, ám a részletekről nem beszélnek a hatóságok. Andrij Parubij, az áldozat az elmúlt évtizedekben szélsőséges és mérsékeltebb jobboldali pártok sorát járta be, egyesek a 2014-es odesszai tragédiáért is felelősnek tartották.
Nem sokon múlott.
Jól megmondta, de nem járt jól, hiszen felfüggesztették.
A vártnál rosszabb állapotokat találtak.
Erről Mihajlo Podoljak elnöki tanácsadó beszélt egy interjúban.
Egyszer már bejött nekik.
Egy éve még csak kettő volt belőlük, és az első is csak 2023 januárjában tűnt fel a Valdajban.