Az amerikai elnök a republikánusok kétnapos konvenciójának nyitányán tett ilyen ígéretet, de hogy ez mit jelentene konkrétan, egyelőre senki sem tudja.
Kiugróan korai szüretre kényszerültek Szekszárdon.
Sőt más emberek fenyegetésétől is.
Pedig a lelkész már májusban úgy tudta, rövidesen rendeződik az ügyük.
Vagyis csak a koponyájába, de az se semmi, sőt.
Első körben Marija Zaharova külügyi szóvivő nyilvánult meg az ügyben, és ő is csak szűkszavúan.
Brassói Sándor döntése mögött állítása szerint emberi tényezők állnak.
Nem jött be az új amerikai elnöki térkép a reykjavíki kormányzatnak.
A művek összértéke 9 millió euró körül lehet.
Gondolkodott a Fidesz elhagyásán is, hiszen az ember sok mindenen gondolkodik.
Halaszthatatlan döntéssel halasztanak, a csőd elkerülése érdekében.
Ruszlan Kravcsenko beadta a lemondását, miután csaló telefonos központok működtetésében való részvétellel vádolták meg a közvetlen munkatársát.
Donald J. Trump posztolgat a közösségi oldalán.
A Forma-1 egykori atyaúristene nem először került bajba fegyver miatt egy reptéren.
Szerda este jön a hidegfront, utána minden más lesz.