Részegek című darabját a Katona József Színház és a Nemzeti Színház is műsoron tartotta egy időben.
Ezt Kirilo Budanov vezérőrnagy válaszolta a kérdésre, hogy pályáznak-e olyan orosz propagandisták „bőrére”, mint Margarita Szimonjan vagy Vlagyimir Szolovjov.
A XIV. kerületben, a Szentmihályi út és Kerepesi út kereszteződésében.
Ezt Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök mondta az ukrán elnökről a Nemzetközi Károly-díj átadó ünnepségén.
Záporok, zivatarok, alig megy el az egyik, máris jön a másik. Napokig ez lesz még.
Gurbanguli Berdimuhamedov tavaly lepasszolta az államfői pozíciót Szerdar fiának, de azóta rájött, hogy nem a szája íze szerint alakulnak a dolgok. Közép-Ázsia legparodisztikusabb államában sem gyerekjáték dinasztikus diktatúrát építeni.
Karim Maszimovot, a nemzetbiztonsági bizottság elnökét a 2022. januári zavargások idején tartóztatták le. Helyettesei sem úszták meg börtön nélkül.
A háború kezdete óta mindhárom ország állampolgárai élvezhették a gyorsított eljárás előnyeit.
Ezt Novák Katalin köztársasági elnök mondta Tolcsván, ahol emléktáblát kapott egykori gimnáziumi tanára.
Ryan Reynolds és Rob McElhinney futballcsapata feljutott a negyedvonalba.
Vasárnap még minden jó lesz.
Az elektronikus behívók elől nem lehet elbújni, de ez csak a kezdet. Amiről valójában szó lehet, az nem a katonai nyilvántartás rendszerének modernizálása, hanem az ország polgárai feletti totális digitális kontroll kereteinek kialakítása. Az emberekből ennek nyomán egységnyi élőerő lesz, kétkezi jobbágy és semmi több.
Álhírterjesztéssel és hazaárulással vádolták a pályafutása során már két alkalommal is megmérgezett 41 éves politikust.
A Brezsnyev-korszak Szovjetuniója idején sem ítéltek el annyi embert „gondolatbűn” miatt, ahány ellen napjaink Oroszországában indítanak eljárást, ráadásul egyre többeket küldenek rács mögé súlyos évtizedekre. Hova vezet ez, és mire lehet számítani a továbbiakban?
A szentpétervári kávézóban múlt vasárnap meggyilkolt Vladlen Tatarszkij katonablogger élete és munkássága szemléletesen ábrázolja a „népköztársaságiak”, majd a megszállók karakterét és ideológiáját is. Pályakép, eszmék, különleges valóságok – három az egyben.