Úgy, ahogy Brüsszel fütyül.
Egyelőre nem tudni, hogy mit akarnak ide építeni.
Szóljon az ének és zengjen a dal.
Húsz Shaheedből tizenötöt leszedett a légvédelem, állítják az ukránok.
A helyzet kétségbeejtő a víz, az áram, a gyógyszerek, az élelmiszer és az orvosi felszerelés hiánya miatt.
Fogadjunk, hogy nem fogják már ma este meginni.
Igaz, nem pont úgy írja a nevét, ahogy a hír címében olvasható.
A Fehér Ház egyelőre nem erősítette meg, hogy ez megtörtént volna, azt mondták, dolgoznak az ügyön.
62 évesen, azon a napon, amikor Pro Cultura Urbis-díjat kapott.
Alkotó típusú bürokraták lihegnek Putyin régi sameszainak nyakában, akik már a nagy vezető utáni időkre készülhetnek. Hogy ebből lesz-e konfliktus, és ha igen, mikor és mekkora, nem tudni, de az biztos, hogy a Kreml putyinos „választásokat” tervez 2024 márciusára.
2024 februárjában választásokat tartanak Belaruszban, ekkor jön létre az Összfehéroroszországi Népi Gyűlés is, melynek hosszabb távú feladata a rezsim átmentése. Ellenzék nincs, de a hatalom így is arra készül, hogy különleges katonai műveletként bonyolítsa le a kampányt.
A továbbjutás kérdése még teljesen nyitott.
Olvasóinknak hála kiderült, annyi ellenállhatatlan akcióval csábítanak az üzletek, mint égen a csillag, a húsz- vagy négyforintos ajánlatok mindennaposak, bőven van, ahol sokkal-sokkal messzebbre mennek. Rengeteg mailt és fotót kaptunk, nem lehetett más a vége, csakis a megvilágosodás.
Rétvári államtitkár közlése szerint ebből csak 8-at kellett visszazsuppolni, és közülük is csak 2 csempészett embert megint.
Az egykor FKGP-s, de a 2000-es évek eleje óta fideszes képviselő a parlament korelnöke volt, 87 évesen hunyt el.