A főügyészség indítványa szerint feltételesen sem lehetne szabadlábra bocsátani a gyilkost.
A magyar futball-játékvezetők semmivel sem különbek Brüsszelnél, tudta meg a széles közvélemény Bognár György Paks-edzőtől.
A NAV-nyomozók 22 helyszínen csaptak le egy időben.
A HVG cikke szerint havi 600 ezer forintra jönnek ki a költségek.
Persze sose lehet tudni, még előfordulhat, hogy megváltozik a véleménye.
Mindenestül megsemmisült a Szentendrére vezető bicikliút mellett felépített Manófalva.
Az elhivatott demokrata párti színész tavaly júliusban még véleménycikkben harcolt azért, hogy az elnök adja át a helyét valaki másnak.
A 6,3-es csapás epicentruma Mazár-e Sarifban, az ország negyedik legnagyobb városában volt.
Fekete Zsigmond nyert, de Vavrik Géza állítja: a megismételt választáson annyi szabálytalanság történt, hogy most ők fognak „óvni”.
„Külföldi ügynökök” dalait adta elő Szentpétervár utcáin a Stoptime trió, eljárások sora indult a tagok ellen. Sokan állnak ki mellettük, lázad a nagyvárosi ifjúság, ez lett az ősz első számú társadalmi-politikai eseménysorozata Oroszországban.
Szeretné, ha szeretnék, és ha ő is szerethetne mindenkit. A hatás felől jött, és hatni akar. Szerencsésnek érzi magát, hogy eszköz lehet. Az Ákos-portréfilmben lehull a lepel a művész NAGY-ságának a titkáról, és az is kiderül, hogy mi volt a beceneve kiskorában. Nagy ember maradj.
A kemény hangvételű dokumentumot a britek publikálták.
Erről is a klímaválság tehet.
Nem köntörfalazott felszólalásában a momentumos képviselő.
Véletlen? Abszolút!