Gazda Albert

A lengyelek elképzelhetőnek tartják, hogy teljes hosszában lezárják a forgalmat a fehérorosz határszakaszon

A menekültválság patthelyzethez vezetett, több ezren éheznek és fáznak a senkiföldjén, a nemzetközi diplomácia felpörgött, mindenki a másikat vádolja, Fehéroroszország ellen rövid időn belül újabb szankciókat vezethetnek be.

Gazda Albert
külföld

Egyelőre képtelenség megfejteni, hogy Alekszandr Lukasenko tudja-e, hogy mit csinál, vagy teljesen elvesztette a fonalat

A menekültek tábora egyre népesebb a lengyel–fehérorosz határon, és időnként valakik lövöldöznek kicsit. A lengyelek szerint az egész Európai Unió stabilitása került veszélybe, a fehéroroszok a lengyel csapatösszevonások miatt aggódnak, legalábbis ezt állítják. A németek elkezdték Vlagyimir Putyin orosz elnök felelősségét feszegetni.

Gazda Albert
külföld

Vakcinaamnesztiát terveznek Ukrajnában, másképpen nem tudnák kezelni a hamisított oltásigazolások problémáját

Hamisított papírokkal bukott le a kijevi repülőtéren Nagyija Szavcsenko, az egykori nemzeti hős is, miközben a parlamenti képviselők 10-15 százaléka is aktív oltásellenes, legutóbb pedig koronavírus-halálozási rekord született 833 fővel.

Gazda Albert
külföld

A lengyel határ szent, nemzedékek adták érte a vérüket, erről azonban az ostromló menekülteknek más a véleményük

Hétfőn délelőtt szintet lépett a hónapok óta tartó válság a fehérorosz–lengyel határon.

Gazda Albert
külföld

Orbán Viktor járvány- és választási matematikájának sajátos ellentmondásai

A miniszterelnök 3:1-es vesztésre áll a járvánnyal szemben, a második és a harmadik hullám után a negyedik durvuló szakaszában sem azt üzenik neki az emberek, amivel gyorsan megnyerhetné az újabb meccsét.

Gazda Albert
járvány

Ezekben a percekben menekültek tömegei vonulnak a négysávos belorusz autóúton a lengyel határ felé

A gyalogolókat fegyveres katonák kísérik.

Gazda Albert
külföld

Nincs itt semmi látnivaló, ez csak egy újabb mókás jelenet az ukrajnai parlamentarizmus mindennapjaiból

Geo Lerosz képviselő Volodimir Zelenszkij kabinetfőnökének mutatott be, de az elnöknek üzent.

Gazda Albert
külföld

Miheil Szaakasvili újabb forradalma hamvába holt, mielőtt istenigazából kibontakozhatott volna

Az egykori elnök elszámította magát, elképzelhető, hogy évekre börtönben marad Grúziában.

Gazda Albert
külföld

Így kerültem közelebb a börtönviselt kidobóemberek különösen összetett lelki világához

A Külön falka érthetően és tisztán mesél el egy erős apa-lánya történetet, miközben alaposan behúzza a nézőt érzelmileg. Ráadásul izlandi szintipop is van benne!

Gazda Albert
FILM

Egy brit nő valamikor vett valahol egy kirakodóvásáron egy 2 millió fontot érő gyémántékszert

Takarítás közben került elő, nem emlékszik, hogy hol szerezte.

Gazda Albert
külföld

Nem Facebooknak fogják hívni a Facebookot, hanem Metának

Az új név jobban kifejezi a cég tevékenységének velejét.

Gazda Albert
TECH

Magyar csapatban is játszott az NHL-es szexuális zaklatási botrány áldozata

Kyle Beachet, a DVTK Jegesmedvék volt csatárát még 2010-ben kényszerítette orális szexre a Chicago Blackhawks videóelemzője.

Gazda Albert
zaklatás

2 év felfüggesztettet kapott az orosz katonai hírszerzésnek átadott alaprajzokért

Önszántából, jutalék és díjazás nélkül cselekedett.

Gazda Albert
Külpolitika

Hann Endre: Olyan mértékű hitelrontásról van szó, amelyet aligha lehet válasz nélkül hagyni

A Medián vezetője abszurdnak és botrányosnak találja, hogy főszerepet kapott az Elkúrtukban.

Gazda Albert
FILM

A lengyelek egy árva zlotyt sem hajlandók kifizetni a napi egymillió eurós pénzbüntetésükből

Azt mondják, hogy törvénytelen az Európai Bíróság erről szóló döntése.

Gazda Albert
Külpolitika